Rideg Gergely bejegyzései

TAVASZI UTOLSÓ HAJRÁ

Tavasszal lehetőség nyílik a tanfolyamba való bekapcsolódásra! Az érettségi felkészülés célegyenesében sok szeretettel várunk minden kedves jelentkezőt!

NYÍLT NAP

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara idén is nyílt napot szervez. A kedves érdeklődőket nagy szeretettel várjuk november 29-én, pénteken az Egyetem tér 1-3. címen található főépületünkbe. Az ellátogatók részletes információkat kapnak az indított képzésekről, továbbá több egyetemi szervezet, köztük … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

NYUGAT-EST

A hagyományokhoz hűen, az ELTE Felvételi Előkészítő Bizottság idén is megrendezi Nyugat Est című előadását, amelyre ezúton sok szeretettel invitálunk meg Titeket. Az előadás a Nyugat folyóirat nagyjait jeleníti meg színpadi előadás formájában. Bemutatjuk nektek eredeti szövegkörnyezetben és korhű előadásmóddal, … Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Idén is érettségi előkészítés történelemből és magyarból az ELTE jogi karán!!

Regisztráció!

Kedves Érdeklődők! Nappali és levelezős tanfolyamainkra jelentkezni személyesen 2013. szeptember másodikától (hétfőn 10 órától) van lehetőség irodánkban, és online formában. A tanfolyamokkal vagy a jelentkezés menetével és elérhetőségeinkkel kapcsolatban minden információt megtaláltok honlapunkon, de kérdéseitekkel nyugodtan fordulhattok hozzánk a következő … Egy kattintás ide a folytatáshoz….